Szellemi tulajdon megsértésével kapcsolatos panaszok és űrlapok

Vállalatcsoportunk tiszteletben tartja mások szellemi tulajdonhoz fűződő jogait, és ugyanezt várja el beszállítóitól, partnereitől és felhasználóitól (együttesen „Felhasználók”) is. Szabályzatunk tiltja a felhasználók számára, hogy mások szerzői jogait, védjegyekkel kapcsolatos jogait vagy szellemi tulajdonnal kapcsolatos egyéb jogait sértő anyagokat tegyenek közzé, és az ilyen jogokat ismételten megsértő Felhasználók fiókját adott körülmények fennállása esetén töröljük.  Az alábbiakban olvashatja a szerzői jogi és a védjegyekkel kapcsolatos panaszok beküldésével, valamint a szerzői jogi viszontbejelentések benyújtásával kapcsolatos követelményeket és utasításokat. 

 

Szerzőijog-sértéssel kapcsolatos panaszok 

Ha Ön úgy véli, hogy a Digital Millennium Copyright Act szerzői jogi törvény (az Egyesült Államokban), az Elektronikus kereskedelemre vonatkozó irányelv (az Európai Unióban) vagy az online tartalmakra vonatkozó hasonló törvények szerint a Szolgáltatásunkban vagy azon keresztül megsértik az Ön szerzői jogi védelem alatt álló művéhez kapcsolódó szellemi tulajdonjogokat, akkor kérjük, töltse ki és küldje be írásos formában a Szerzőijog-sértéssel kapcsolatos panaszbejelentő űrlapotÚj ablakban nyílik meg (a továbbiakban „Értesítés”) az alább megadott, szerzői jogi ügyek kezelésével foglalkozó ügyintézőnknek. Az Értesítés kézhezvételekor megteszük a szükséges intézkedéseket, ideértve a kérdéses anyag Szolgáltatásunkból történő eltávolítását és/vagy a megfelelő körülmények fennállása esetén az érintett felhasználó fiókjának megszüntetését is.  

Töltse ki és küldje be a Szerzőijog-sértéssel kapcsolatos panaszbejelentő űrlapotÚj ablakban nyílik meg, vagy küldjön számunkra Értesítést, amelybe belefoglalja az összes alábbi információt és nyilatkozatot:   

  1. azt, hogy Ön szerint pontosan mely, szerzői jog által védett műve esetén történt szerzőijog-sértés – ha a mű elérhető online, adja meg az URL-címét, küldje el a mű regisztrálását igazoló dokumentumot és a mű jegyzékbe vett változatát vagy hasonló bizonyítékot; 
  2. azt, hogy pontosan a Szolgáltatásunkon keresztül hozzáférhető mely anyagról véli úgy, hogy sérti a szerzői jogait – biztosítsa a mű egy példányát, a jogsértő anyagra mutató linket vagy a jogsértő anyag URL- vagy egyéb címét; 
  3. az Ön címét, e-mail-címét és telefonszámát; 
  4. a következő nyilatkozatot:  „Jóhiszeműen úgy vélem, hogy az általam szerzői jogot sértőnek vélt anyag felhasználását nem engedélyezte sem a szerzői jog tulajdonosa, sem annak megbízottja, sem pedig jogszabály.”; 
  5. a következő nyilatkozatot: „A jelen Értesítésben szereplő információk pontosak, és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a panasz benyújtója jogosult a feltételezhetően megsértett kizárólagos jog tulajdonosának nevében eljárni.”; 
  6. továbbá egy olyan személy aláírását, aki jogosult a vélhetően megsértett kizárólagos jog tulajdonosának nevében eljárni. 

Az értesítést elküldheti nekünk (a) e-mailben a CopyrightComplaints@expediagroup.comÚj ablakban nyílik megcímre; (b) faxon a +1 425 679-7251 számra, „Attn: Expedia Group Copyright Agent, c/o Legal Department” címzéssel; vagy c) kinyomtatva és aláírva az alábbi címre: 

Expedia Group Copyright Agent  

c/o Legal Department  

Expedia, Inc.  

1111 Expedia Group Way W  

Seattle, Washington 98119, USA  

 

Ha fel szeretné gyorsítani az Értesítés áttekintését és megválaszolását, töltse le, töltse ki, majd küldje be a Szerzőijog-sértéssel kapcsolatos panaszbejelentő űrlapotÚj ablakban nyílik meg a megadott módon.  

MEGJEGYZÉS:  Panaszát nem áll módunkban feldolgozni, ha hiányosan vagy nem megfelelően van kitöltve. Ebben az esetben visszaküldjük Önnek kiegészítésre. Amennyiben az értesítésében valamely tartalom vagy tevékenység jogsértő voltával kapcsolatos hamis állítások szerepelnek, az okozott károkért Ön tehető felelőssé.  

 

Fiók megszüntetése 

Olyan szabályzatot vezettünk be, melynek értelmében a megfelelő körülmények fennállása esetén és saját belátásunk szerint megszüntethetjük azon feliratkozók vagy fióktulajdonosok fiókját, akik többször is jogsértést követnek el. Továbbá saját belátásunk szerint korlátozhatjuk a Szolgáltatásunkhoz való hozzáférést, és/vagy megszüntethetjük minden olyan felhasználó fiókját, aki megsérti mások bármilyen szellemi tulajdonjogát, függetlenül attól, hogy a jogsértés ismétlődött-e. Ha úgy véli, hogy egy fióktulajdonos vagy feliratkozó ismétlődően jogsértő magatartást tanúsít, kérjük, a benyújtott értesítésben adjon meg elegendő információt ahhoz, hogy ellenőrizni tudjuk, hogy az adott fióktulajdonos vagy feliratkozó valóban ismétlődő jogsértést követ-e el.  

 

Szerzőijog-sértéssel kapcsolatos panaszokhoz benyújtható viszontbejelentés 

Ha úgy véli, hogy az Ön által közzétett tartalmat tévesen távolítottuk el egy szerzőijogsértéssel kapcsolatos panasz nyomán, akkor töltse ki a Szerzőijog-sértéssel kapcsolatos panaszokhoz benyújtható viszontbejelentési űrlapotÚj ablakban nyílik meg (a „Viszontbejelentést”), és küldje el az alább megadott, szerzői jogi ügyek kezelésével foglalkozó ügyintézőnknek. A kitöltött Viszontbejelentés kézhezvétele után megtesszük a megfelelő lépéseket, beleértve a szóban forgó tartalom visszaállítását a Szolgáltatásunkban.   Azt javasoljuk azonban, hogy a beküldés előtt konzultáljon egy szakértő jogásszal. A Viszontbejelentésnek az összes alább felsorolt információt és nyilatkozatot tartalmaznia kell:    

  1. azt, hogy pontosan mely eltávolított vagy letiltott tartalomról is van szó, valamint azt, hogy pontosan hol jelent meg a Szolgáltatásunkban a letiltása vagy eltávolítása előtt; ha lehetséges, az URL-címet, vagy más, a tartalom helyét pontosan meghatározó információt: 
  2. az Ön nevét, címét, telefonszámát és e-mail-címét; 
  3. a következő nyilatkozatot: „A jelen panasz és viszontbejelentés vonatkozásában ezennel elfogadom a postacímem szerint bírósági kerület Szövetségi Kerületi Bíróságának illetékességét, illetve ha a címem az Egyesült Államokon kívül található, akkor bármely olyan terület bíróságának illetékességét, ahol az Expedia, Inc. tevékenykedik.  Elfogadom továbbá az eredeti szerzői jogi panaszt benyújtó fél vagy képviselője megkeresését.”;  
  4. a következő nyilatkozatot: „Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy jóhiszeműen úgy vélem, hogy a fent megjelölt anyag tévedés vagy téves azonosítás eredményeképp került eltávolításra vagy letiltásra.”; valamint 
  5. annak a személynek az aláírását, aki szerint a tartalmat megfelelő módon és jogszerűen tették közzé.  

A viszontbejelentést elküldheti nekünk (a) e-mailben a CopyrightComplaints@expediagroup.comÚj ablakban nyílik megcímre; (b) faxon a +1 425 679-7251 számra, „Attn: Expedia Group Copyright Agent, c/o Legal Department” címzéssel; vagy c) kinyomtatva és aláírva az alábbi címre: 

Expedia Group Copyright Agent   

c/o Legal Department   

Expedia, Inc.   

1111 Expedia Group Way W   

Seattle, Washington 98119, USA   

 

Ha fel szeretné gyorsítani a Viszontbejelentés áttekintését és megválaszolását, töltse le, töltse ki, majd küldje be a Szerzőijog-sértéssel kapcsolatos panaszbejelentő űrlapotÚj ablakban nyílik meg a megadott módon.  

 MEGJEGYZÉS:  Panaszát nem áll módunkban feldolgozni, ha hiányosan vagy nem megfelelően van kitöltve. 

 

Védjeggyel való visszaéléssel kapcsolatos panaszok 

Ha úgy véli, hogy a Szolgáltatásunk vagy egy hirdetés visszaél az Ön védjegyével, vagy sérti ahhoz fűződő jogait, akkor kérjük, töltse ki a Védjeggyel való visszaéléssel kapcsolatos panaszbejelentő űrlapotÚj ablakban nyílik meg („Védjeggyel kapcsolatos panasz”), és juttassa el az alább megjelölt, védjegyekkel foglalkozó képviselőnknek. A Védjeggyel kapcsolatos panasz kézhezvételekor megtesszük a szükséges lépéseket, többek között válaszolunk a követelésekre, amennyiben a feltételezett visszaélés a Szolgáltatásunkban történik; értesítjük azt a tulajdonost a panaszról, aki közzétette a vélhetően visszaélésnek számító tartalmat, és megkérjük rá, hogy tekintse át és válaszolja meg a Védjeggyel kapcsolatos panaszt; eltávolítjuk az egyértelműen jogsértő tartalmakat a hirdetésből és a szolgáltatásunkból; és/vagy bizonyos körülmények fennállása esetén megszüntetjük a jogsértést elkövető felhasználó fiókját.  

A védjeggyel kapcsolatos panaszban adja meg a következőket:  

  1. azt vagy azokat a védjegyeket, amellyel vagy amelyekkel Ön szerint visszaéltek; 
  2. azt a tartalmat, amelyről úgy gondolja, hogy visszaél a védjeggyel vagy sérti az Ön védjeggyel kapcsolatos jogait, valamint azt a weboldalt vagy hirdetést, esetleg hirdetéseket, amelyen vagy amelyeken a védjeggyel feltételezhetően visszaéltek.  Ha lehetséges, adjon meg URL-címet vagy linket is;  
  3. A nevét, a címét, a telefonszámát és, ha van, azt az e-mail-címét, amelyen kapcsolatba lehet lépni Önnel; 
  4. a következő nyilatkozatot: „Jóhiszeműen úgy vélem, hogy a fenti tartalom panaszban körülírt használata illetéktelen vagy nem engedélyezett, és a védjeggyel való visszaélésnek vagy az azzal kapcsolatos jogok megsértésének minősül.”;  
  5. a következő nyilatkozatot: „A jelen Értesítésben szereplő információk pontosak, és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a visszaélésben vagy jogsértésben érintett védjegynek én vagyok a tulajdonosa, vagy a védjegytulajdonos nevében járok el.”; valamint 
  6. a panaszt benyújtó személy aláírását.  

A Védjeggyel kapcsolatos panaszt elküldheti nekünk (a) e-mailben a TrademarkComplaints@expediagroup.comÚj ablakban nyílik meg címre; (b) faxon a (425) 679-7251-es számra, „Attn: Expedia Group Trademark Agent, c/o Legal Department” címzéssel; vagy c) kinyomtatva és aláírva az alábbi címre:  

Expedia Group Trademark Agent  

c/o Legal Department  

Expedia, Inc.  

1111 Expedia Group Way W  

Seattle, Washington 98119, USA  

 

Ha fel szeretné gyorsítani a Védjeggyel kapcsolatos panasz áttekintését és megválaszolását, töltse le, töltse ki, majd küldje be a Védjeggyel való visszaéléssel kapcsolatos panaszbejelentő űrlapotÚj ablakban nyílik meg a megadott módon.  

MEGJEGYZÉS: Panaszát nem áll módunkban feldolgozni, ha hiányosan vagy nem megfelelően van kitöltve.